Interjú Oláh Sándorral (Angliai magyarok)

Oláh Sándor az 1956-os eseményeket követően hagyta el az országot. Az egykori debreceni történészhallgató választott hazájában közgazdaságtant tanult, majd kereskedőként dolgozott. Többévtizedes angliai tartózkodás után 2001-ben végleg visszatért Magyarországra.

2009-ben megjelent első könyve, A Paradicsom és a vénember, melyben az író a rá jellemzó sajátos humorral egy a tervezettnél „kalandosabbra” sikeredett thaiföldi utazását meséli el. Még ugyanebben az évben megjelent Az elveszett kunok hercege is, a harmadik mű Hazamegyek címmel pedig várhatóan májusban kerül az üzletekbe.

 

 

– Ön 1956. decemberében lépte át az osztrák határt. Meddig tartózkodott Ausztriában és hogyan jutott el végül Angliába?

– Fényszóró világította az osztrák zászlót, ez mutatta az utat ahhoz a kunyhóhoz ahol az első éjszakát töltöttem. Az osztrák határőrök szívesen fogadtak mint minden menekült magyart. Másnap reggel traktoron Nezsiderbe vittek az az este átkelőkkel, voltunk vagy hatan. Onnan egy hatalmas gyűjtőtáborba vittek az Inn partjára Wels-be.
Én eleve Angliába szerettem volna menni, jelentkeztem is. A lassú angol ügyintézést nem viselte a természetem, így még Kanadába, sőt Tahitire is kiácsingóztam. Ám a British Counsilon keresztül harmincadmagammal Ford ösztöndíjat kaptunk. ’57 januárjában a magyar diákokat külön táborban helyezték el Így kerültem Schwechatba majd Bécsújhelyre, ahonnan aztán külön vonattal érkeztünk Angliába. A szerelvény harminc kocsiból állt, tele magyar menekültekkel és nem ez volt az egyetlen szerelvény ami magyarokat vitt Angliába. Március 17-e volt, amikor megérkeztünk Doverbe. A wren lányok teával és szendviccsel fogadtak. Itt éreztem először az emberi gondoskodás melegét,  más volt mint Ausztria. Cannock mellett Hednesfordban volt egy hatalmas tábor,  oda vitték az akkor érkezőket. Mi diákok augusztusban széledtünk szét: a mérnökök Glasgow-ba, négyen pedig Londonba  kerültünk. Először diákszállóban kaptunk szállást amiért már fizetnünk kellett a folyósított havi 30 font ösztöndíjból, kb 40-50 magyar egyetemista lehetett, akik az intenzív nyelvkurzoson  részt vettek. Voltak akik már októberben elkezdhették a tanulmányaikat, de sokan csak egy évvel később

– Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie kezdetben? Mennyire volt egyszerű magyarként egy ottani egyetemre bekerülni, munkát találni, egyáltalán új életet kezdeni?

– Miután itthon utolsó éves történész voltam, az egyetemre való bejutás nem okozott problémát. Szívesen fogadtak, mondhatnám örömmel. Nehézségek nem voltak kivévén a pénzt, de hát ez mindig probléma. Nyáron dolgozott az ember főként pincérként, egyszer még szakácsnak is eladott egy huncut közvetítő.

– Melyik részén élt az Egyesült Királyságnak? Bemutatná a környéket pár szóban?

– 18 évig éltem Londonban. Már diák koromban megnősültem, feleségem szabadkai magyar lány volt akivel 45 évig éltünk együtt haláláig. Lányunk Croydonban született. Mindketten dolgoztunk. Mielőtt lányunk iskolába ment volna egy évet Szabadkán töltöttünk. Visszatérve üzletet nyitottunk még mindig Londonban, Wimbledonban majd azt eladván  Colchesterben vettünk egy házat és újabb szabadkai éves tartózkodás után ott rendezkedtünk be. A város nagyon kellemes és igen régi. Valamikor Britannia fővárosa volt, igaz, hogy a rómaiak idejében Az egyeteme modern, az „új” tudományokban igen felkapott és híres.

– Megszerette az országot? Milyen érzésekkel emlékszik vissza az ottani éveire?

– Nem élhettem volna az országban 48 évig ha nem szerettem volna meg. Igazából én nagyon szerencsés vagyok – talán mint a gólya – nekem két hazát adott a végzetem. Sok látogatónk volt és mind azt mondta, hogy ott igazán érezték a nyugalmat. Minden esetre elviselhetőbb mint a kapkodás.

– Utazásai során melyik ország, város vagy hely volt Önre a legnagyobb hatással?

– A legnagyobb hatással Székelykeresztúr volt, amikor is egy öreg székely megállt a kocsink mellett és megkérdezte, hogy honnan jöttünk. Amikor meghallotta, hogy Angliából azt mondta: „Hű de jó messzirül gyüttek ide Magyarország közepibe!” Igazából sem az országok sem a helyek sem túlságosan érdekeltek, az emberek igen.


– Van olyan hely a világon, ahol még nem járt, de szívesen elutazna? Megvan-e már a következő úti cél?

– Már igencsak megöregedék. Két éve nősültem, a feleségem szumátrai indonéz lány, akivel közösen van egy kis ültetvényünk nem messze a Toba-tótól. A gáz árát itthon már csak a kiváltságosak tudják megfizetni úgyhogy valószínű a jövő telet ott fogjuk eltölteni.

– Miért döntött úgy, hogy hazatelepül? Előtte mikor járt utoljára Magyarországon?

– Hazatelepülésem nagyon hosszú történet. Feleségem betegsége volt a fő ok, amit az újításokkal elrontott egészségügy nem tudott humánosan kezelni Angliában. A másik pedig a jegenyefák, az akácvirág illat, meg amit nagyapám mondott 8 évvel hazatelepülésem előtt látogatóban: ”Közülünk való vagy fiam, itt van a helyed!”

– Mikor jutott először eszébe, hogy lejegyezze történeteit és könyv formájában megjelentesse azokat? Dolgozik-e újabb könyvön jelenleg?

– Már elég régen, de nem igen volt időm, azt hiszem türelmem se. Verseket írtam, mint minden magyar, ahhoz nem kell sok idő. 2009-ben kezdtem a Paradicsomot  A kunok is akkor jelentek meg. A harmadik könyvemet most korrektálom, májusban bizton megjelenik Hazamegyek címmel, ami 25 karcolatot tartalmaz Dél-Kelet Ázsiából, Angliából és a rendszerváltás körüli Magyarországról.

 

 

Oláh Sándor könyvei:

Hazamegyek
(2010. május)

Az elveszett kunok
hercege

(2009)

A Paradicsom és a
vénember

(2009)



 

 

Kapcsolódó cikkek:
Dr. Szabó Erika természetgyógyász (Amerikai magyarok)
Katona Andrea idegenvezető és Orbán Gábor zoológus, idegenvezető (Magyarok Közép- és Dél-Amerikában)
Ráduly Bea idegenforgalmi referens, rendezvényszervező, a Hátizsákkal a mosolyok földjén c. útinapló szerzője (Franciaországi magyarok)
Interjú Oláh Sándorral (Angliai magyarok)
Interjú Károlyi Ildikó nyelvtanárral (Olaszországi magyarok)
Beszélgetés Farkas Margittal, a Dublini Napló című könyv szerzőjével ( Írországi magyarok)
Interjú Thea Soti énekesnővel és szerzővel, aki Németországban tanul és dolgozik
Interjú Somi Pannival a Sivasakti Kalánanda Táncszínház művészeti vezetőjével
Interjú Mészáros Mari szobrászművésszel (Hollandiai magyarok)
Oláh Sándor: Hazamegyek (A tolmács)
Oláh Sándor: Hazamegyek (Előszó)
Oláh Sándor: A Paradicsom és a vénember – részlet

 

 


Vélemény, hozzászólás?