WorldWalk-Peacetour

Az Ivanics testvérek arra vállalkoztak, hogy gyalog járják körbe a világot. Az alábbiakban a két testvér képes beszámolóiból válogattunk.

Playa Gigante

„Granadából tartottunk Nandaime felé. Egy nagy fehér autó állt meg mellettünk. Rövid bemutatkozás után, John azt ajánlotta, hogy látogassuk meg a tengerparton fekvő Playa Gigante-t. Ott található a főleg szörfösöket összehozó kocsmája. Pihenhetünk, ehetünk, ihatunk és moshatunk. Nem mondtunk nemet, a különben Ron Perlman (Elveszett gyerekek városa, Hellboy) nevű filmszínészre hasonlító Johnnak. Playa Gigante három napnyira volt. Át kellett gyalogolni Rivas-on, aminek a piaccal összenőtt külső kerülete különösen ijesztőnek tűnt. Mondtak is sokan, hogy sok a csóró és züllött ember, tehát az éjszakai sátorozást, ezen a helyen, felejtsük el. Az esőzésektől elsárosodott, pocsolyás, tengerparti sávot borító erdőkön gyorsan túljutottunk. Most láthattuk először a Csendes óceánt. Tényleg csendesnek tűnt, és tisztának. Megfürdöttünk benne és mint kiderült, vize nem csak tiszta, de hőmérsékletre is tökéletes. Johnéknál 2-3 napot töltöttünk. Mostunk, táskát javítottunk és az ott összeverődött szörfözős társaságnak köszönhetően sörözgettünk, ami nagyon ritka überluxusnak számít. Külön megemlíteném a csillagos ötösre értékelt tojásos tészta levest, amely nagyon finom és semmi keresnivalója a diétás étrendben. Köszönünk Johnnak mindent!”

Jobbról látható John

„Először latjuk a Csendes óceánt”

Dixie

„Granadát többen ajánlották, mondván, hogy szép és érdekes városka. A tó partján található. A tavat így is- úgy is látni akartuk, tehát Granada útba esett. A központ fele battyogtunk. Előttünk egy fiatal szőke lány tartott ugyanabba az irányba. Kitartóan követtük, egyszerűen azért, mert ugyanarra ment, amerre mi is. Nem tudom, hogy ő várt-e be minket, de az biztos, hogy mi „ráleptünk a gázra”, azzal a szándékkal, hogy elkerüljük. Nem akartuk tovább követni, gondoltuk esetleg már parázik tőlünk. Az illendő köszönést követően, szóba állt velünk (vagy mi álltunk szóba vele?). Az USA-ból jött. Főleg azért, hogy spanyolt tanuljon. Ezek után a hangsúly, mint általában, főleg ránk terelődött. Beszéltünk kalandjainkról, tapasztalatainkról és jóslatainkról, ami a világ jövőjét illeti. Végül aktuális problémánkról is beszámoltunk, azaz arról, hogy éppen Costa Rica-ba tartunk. Pénz nélkül, és félő, hogy a határon valamennyit fizetni kell. Egyes vészmadarak szerint akar fejenként 25 dollárt. Előfordul, hogy bizonyos helyzetekben, főleg „pénzes”-nek tűnő embereket, hátsó szándékkal közelítünk meg. Abban reménykedünk, hogy lecsöppen egy kis pénz. Ehhez általában éhesek kell legyünk és megfelelő mentalitású „áldozat” kell hozzá. Dixie eseteben nem erről a szituációról volt szó. Laza és nyílt beszélgetés. Élvárasok nélkül. Ezért is lépett meg minket a nagyvonalú, anyagi értelemben vett segítség. Megkedvelt minket. Mi is megkedveltük őt. Afféle pillangó lélek. Kedves és nyitott. Hogy a kalandos élettől nem fél, az biztos, hiszen nem sok lány választja Nicaragua-t, spanyol nyelvtanulás végett. Cserebe, elsősorban a kedvességéért és nem utolsósorban a nyolcvan dolcsiért, megígértük neki, hogy tartjuk vele a kapcsolatot és ha egyszer Európába téved, nálunk nyitott kapu várja. Ehhez tartjuk magunkat.”