Díjat nyert Cannes-ban, majd Miskolcon, Rigában, Pécsett, Moszkvában, Zürichben, Macedóniában és a Cottbusi Filmfesztiválon. A Pál Adrienn című nagyjátékfilmet a 2010-es év legkiemelkedőbb magyar filmjeként tartják számon. Kocsis Ágnes rendezőnőt ihletről, hangokról, eszközökről kérdeztük.
Kenessey Tamara írása
Mi ihlette a film történetét?
Vannak dolgok, amelyek mindig is nagyon érdekeltek. Például, hogy hogyan működik az emlékezet, kiben mi ragad meg az évek során, mennyire formáljuk át az emlékeinket, vagy hogy miért is nem tudjuk elfogadni a halált és a betegségeket. Mindemellett valahogy nagyon vonzott egy túlsúlyos női karakter ábrázolása is. A túlsúlyosságot általában igen sztereotip módon ábrázolják a filmekben, szerettem volna egy kicsit lerombolni ezeket az előítéleteket. Ezek a motívumok egyszer csak összeálltak egy történetté, és 2004-ben megszületett a Pál Adrienn egyoldalas szinopszisa, amelyből aztán később Andrea Robertivel írtunk forgatókönyvet.
Miért éppen egy amatőr színészre esett a választás ehhez a karakterhez?
A testalkata eléggé behatárolja a lehetőségeket. Először természetesen végiggondoltuk a színésznőket is, de nem találtunk alkatilag megfelelőt Piroska szerepére. Majd másfél évig kerestük őt két castingügynökség, egy csoport fiatal, akik az országot is járták, és egy színházrendező segítségével. Kiugráltunk autókból, le buszról, villamosról, nyilvános helyeken szólítottunk meg túlsúlyos nőket, s én magam is többször szaladtam lányok után az utcán, hogy hadd hívjuk be őket egy válogatásra. A végén már eléggé elkeseredtünk, és akkor feladtam egy hirdetést az egyik közösségi portálon, amelyre rengetegen jelentkeztek. Az utolsó kör castingon már dialógusokat kellett megtanulni, és színésszel próbálni. 5-6 lány közül végül Gábor Évát választottuk. Ezt követően tulajdonképpen Évához válogattuk a többi, hivatásos színészt. Fontos volt, hogy passzoljon hozzá az élettársa, a barátnője, illetve az őt körülvevők, hogy a kapcsolataik a filmen hitelessé tudjanak válni.
Filmjeiben, ahogyan a 2006-os első nagyjátékfilmjében, a Friss levegőben is megjelenik a kirekesztettség. Miért éppen a saját világukba zárt figurák szerepeltetésére esik a választás?
Egy filmben a drámaiságot keressük, és egy olyan témát, amin érdemes elgondolkodni, ami elgondolkodtat. Az esetek többségében, ha valaki jó környezetben szocializálódott, könnyebben megoldja a problémáit, viszont aki nem, az sokszor nehezen küzd meg a legalapvetőbb konfliktusokkal is. Bizonyos helyzetek sokkal drámaibbak, ha nehezebb kiutat találni, ha esetlenebbek a szereplői. Ha a probléma rajtunk kívül áll, és nem a mi hibánk, hogy nem tudjuk megoldani, ez erőteljes konfliktushelyzetet teremt. A két nagyjátékfilm alapkérdései azonban univerzálisak. Mindenkinek szembe kell nézni bizonyos problémákkal, mint pl. az önmagunk elfogadása, hogy megtanuljuk megszeretni magunkat, illetve a magánnyal, kommunikációképtelenséggel is mindnyájan találkozunk életünk során, ez nem csak egy társadalmi rétegre vonatkozik.
A hétköznapokat szimbolikusan ábrázolja, hosszú expozíciókat, zörejeket használ.
Nem szeretem az aláfestő zenét mint hatáskeltő eszközt. A filmben csak olyankor hallhatunk zenét, amikor az a cselekmény szerves része, még akkor is, ha a képen nem mindig látjuk a forrását. Ez számomra elég fontos a hitelesség szempontjából is. Ha úgy érzem, hogy zenére van szükség, akkor vagy már a forgatókönyv szintjén belekerül, vagy később belerendezem a jelenetbe. A hosszú beállítások ritmusát nem lehet már később a vágással változtatni, ezért a zajokat, zörejeket aláfestő zene helyett is alkalmazzuk. A gondosan felépített hangi világ pedig dramaturgiailag is rengeteget ad hozzá a jelenetekhez.
A hosszú expozíció azért fontos, mert ez az idő szükséges ahhoz, hogy ami később történik, igazán mélyen le tudjon ülepedni. Biztos, hogy sokan nincsenek hozzászokva a kontemplatív filmekhez, viszont szükségesnek érzem ezeket a hosszakat, mert az idő segít az érzelmi azonosulásban. Ha gyorsabban történnek a dolgok, akkor másként hat a film, másként működik. Azt hiszem, ha valaki képes ráhangolódni a filmre, akkor teljesen be tudja őt szippantani a főszereplő világa, és film hangulata.
Alkalmazza eszközként a giccset, és az esetlenséget is. A Pál Adriennben is van egy esetlen táncos jelenet.
A Friss levegőben a giccs a főszereplő tárgyi kultúrájában van jelen, ő ebben a világban él, miközben valóban szeretetreméltóan esetlenek, esendőek a szereplők. Szeretem az ilyen ellentéteket. A történet tulajdonképpen lehetne egy melodráma is, azonban a vizualitással, a tempójával, a színészi játékkal és a hosszú beállításokkal ellenpontozzuk a film melodramatikusságát. A Pál Adriennben a főszereplő, miközben keres, rengeteg helyre eljut, különböző társadalmi közegeket, sokféle életet ismer meg. Minél többféle világlátást és minél színesebb dolgokat lát, annál jobban kinyílik, és annál könnyebben jut el a végső felismeréséhez. Ezért a sokféle közegből csak egy a táncos jelenet esetlensége, de felbukkan a filmben ezzel szögesen ellentétes helyszín, és figura is.
Mi következik a sikerek után?
A film most a fesztiválokat járja, és remélem, hogy hamarosan meg tudom írni az újabb forgatókönyvet. Már van egy első változat, csak egyelőre nem igazán tudok vele foglalkozni, mert a Pál Adrienn bemutatója körül még sok a teendő.
Forrás: kikötő online
