Előzmény: Ádám Lívia: Asyl – A politikai menedékjog
Bad Steben egy gyöngyszem, egy kis városka a volt DDR határ mentén, aminek mikroklímája kedvezően befolyásolja a légúti és keringési megbetegedések gyógyulását. (legalább is így hirdette magát ez a hely évtizedeken keresztül elhallgatva, hogy a DDR-es határvidékre telepített ipari terület kéményei a széliránytól függően mérgezik a terület levegőjét)
A klinikára érkező vendégeket ez egy csöppet sem zavarta, hiszen legtöbbjük, inkább szórakozni és kikapcsolódni jött, persze ez is hozzájárul valahol a gyógyuláshoz.
A szolgálati lakás, amit nagyon kedvező áron bocsátott a klinika a dolgozói rendelkezésére, a dombtetőre épült, míg a város maga, a doboktól körülölelt völgyben terült el.
Ezért minden utca, menetiránytól függően lejtett vagy emelkedett. Minden bizonnyal ez is egyfajta edzési lehetőséget biztosított, az ott magukat kúráló betegek számára, de ez a mindennapi bevásárlást, különösen télen eléggé megnehezítette.
Mindent meg lehet szokni, még ezt is. Jól lehet az első hetek izomláza igencsak megkínzott bennünket.
A városka, mert ha az állandó vendégeket nem számoljuk, talán 3500 lakost tudhat magáénak, több száz éves építészeti, kulturális és gyógyászati múltra tekint vissza.
Az 1800-as évek elején I Lajos személyesen is részt vett az épületek terveinek elkészítésében, aminek még ma is örvendezhet a látogató.
A Klenzepark és a hozzátartozó épületek 1838-óta ajándékozzák meg az embereket feledhetetlen élményekkel.
A park óriási fái, amiknek lombkoronái oltalmat nyújtanak a nyári hőségben sétálók és a szabadtéri koncertet kedvelők részére, mesélnek a valamikori pezsgő életről.
Az első gyógyforrásokat 1444-ben jegyezték fel, és az óta számtalan fürdő profitál a gyógyerejű vízből.
Az első klinikát 1959-ben nyitották meg, s ezt követően egymás után emelkedtek magasba a rehabilitációs épületek.
Az egyik ilyen klinika lett férjem munkahelye, és mint azt már említettem is, adott számunkra otthont.
A lakás egy tágas, célszerűen, de nem túl esztétikusan épített, ház földszintjén volt. A négy szoba üresen tátongott, amikor megérkeztünk és még hónapokig tartott mire lassacskán berendeztük.
A varrógépem, a gyerekszoba egyik sarkában kapott helyet az ablak mellett, ahonnan a klinika bejáratára láttam.
Volt lehetőségem megfigyelni, amikor a vendégek megérkeztek. Egyesek taxival az állomásról, mások saját autóval álltak meg az épület főbejárata előtt, amíg a bőröndöket kipakolták.
Hat-nyolc hét volt a kúra időtartama, amit egy pár héttel még meg is lehetett hosszabbítani, sokan voltak, akik ezzel a lehetőséggel éltek is, hiszen ez egy kellemes szabadság volt orvosi felügyelet mellett, ami még ráadásul pénzbe sem került.
A hölgy vendégek nem ritkán öt-hat csomaggal érkeztek, amiben nem csak fürdőköpeny és papucs kapott helyet, hanem a helyi kulturális és szórakozásban gazdag programok látogatásához szükséges ruhák is.
Ez vezetett arra a gondolatra, hogy egy kis reklám segítségével kiegészítsem a konyhapénzt.
Csak egy nővérnek kellett egy csinos ruhát varrnom és már működött is az ingyen reklám.
„Oberfranken”, ahol Bad Steben fekszik, a könnyűipar egy jelentős részének adott helyet. Cipő és ruhagyárak, s mellette a kis üzletek, ahol a maradékot vagy a hibás árut olcsó pénzen meglehetett venni, szinte minden környező helységben voltak.
Azért írom, hogy voltak, mert az EU ebben is változásokat hozott.
Nem dolgozik senki olyan drágán, mint a német szakmunkás, mert a munkadíjába bekalkulálják a munkaadó szociális terheit is. Mára már szinte megfizethetetlenné válnak a nyolc órában alkalmazott munkaerők, ezt csak nagy cégek tudják megengedni maguknak.
Ha valami elromlik, sokszor jobban jár az ember, ha nem hív szerelőt, hanem egy új használati cikkel lepi meg magát.
A fokozatos elszegényedés hozza magával a fekete munka elterjedését. Nem csak azért dolgoznak az emberek feketén, mert nem akarnak adót fizetni, (persze ilyenek is vannak) hanem mert nem tudnak. Hosszú időn keresztül dolgoztam könyvelőként, és szomorúan kijelenthetem, hogyha valaki ténylegesen, becsületesen bevallana mindent, akkor már másnap lehúzhatná a redőnyt.
„Egy erkölcstelen társadalomban nehéz erkölcsösnek maradni” – mondta egyszer egy nálamnál okosabb ember.
Egyre gyakrabban hangzik el: „Mennyibe kerül, ha nem kérek számlát?”
Senki sem tesz ilyet élvezettel, sokan szeretnének inkább félelem és hazugság nélkül élni és nyugodtan aludni.
A kis cégek a csőd elöl, külföldre helyeztek át a termelést, ahol az adózási törvények kedvezőbbek voltak és a munkaerő is olcsóbb.
Igaz ezzel megoldotta a saját gondját, de százaknak, sőt ezreknek elvette a megélhetését a saját hazájában.
Hiába hozta vissza az olcsóbb ruhákat, már nem volt, aki megvegye, így minden igyekezete ellenére, bár időben kitolta, de mégsem kerülhette el a teljes anyagi összeomlást.
Egy pár évvel ezelőtt ismét arra jártam, de már csak a csupasz falak éktelenkedtek betört ablaküvegekkel.
Talán pont a drága konfekciónak volt köszönhető, hogy a női szabó szakma, bár kihalóban volt, még is egészen jól ment.
Az idősebb korosztály nehezen talált megfelelő stílusú öltözéket és így szívesen varratott magának.
Olcsó maradék anyagokból összevásároltam egy színes választékot és ezzel még inkább kecsegtetőbbé tettem, egy új ruha csináltatásának lehetőségét.
Nem csak a konyhapénzt egészítettem ki, de jövedelmem lényegesen meggyorsította az életünk újrakezdéséhez szükséges dolgok beszerzését is.
Természetesen mindezt legálisan, engedéllyel.
Jöttek is a hölgyek egyre – másra, s ez a lehetőség csak fokozta a klinikai tartózkodás örömét.
A paciensek nagyobb része, a szanatórium profiljából adódóan, az ötven- és hatvanévesek közül kerültek ki.
Ezek, a már nem akut betegségekkel küszködő, de annál inkább a hétköznapi gondoktól menekülő emberek, telve reményekkel és kalandvággyal érkeztek ide.
Hamarosan megismertem a „Kurschatten” szó igazi jelentését. Így nevezték azokat a személyeket, akik aktívan részt vállaltak (a klinika profilját kiegészítően) a szívbetegségek gyógyításában, ami sokszor családok széthullását és látványos veszekedéseket eredményeztek.
Egy-egy ilyenfajta cirkusz, a kúra azonnali megszakítását vonta maga után, de ez nem volt elég elrettentő példa azok számára, akik ezt a fajta kalandot szándékosan keresték.
A klinika egy diétás programot állított össze betegei számára, ami koránt sem jelentett éhezést, mégis sokan gondoskodtak a helyi vendéglősök jó megélhetéséről. A cukrászdákban és a kávéházakban sem volt egyszerű szabad asztalra találni a délutáni órákban.
A szívbetegek különleges kitartásról és jó kondícióról tettek tanúbizonyságot az esti táncrendezvények alkalmával.
Kevesen voltak itt, akik a gyógyulást keresték, és ugyanígy hiányozták azok is, akik gyógyítani szerettek volna.
Ez az intézmény is, mint az időben sok más hasonló, azzal volt elfoglalva, hogy létjogosultságát papírokkal, statisztikákkal igazolja.
Az adófizető polgárok pénze és az állami támogatás egy jelentős része tartotta életben ezeket, a létesítményeket. Nem csoda, hogy hamarosan egy jelentős defizit jelentkezett az egészségügyben.
Érdekes módon a „spórolás” szót csak a kis emberek számára találták ki.
Itt is, és még nagyon sok helyen, két marokkal dobálták ki a pénzt az ablakon, nem gondolván arra, hogy a következő generációnak milyen lehetőségeket hagynak hátra.
Bármilyen furcsán is hangzik, de a gyógykezelni vágyó orvosokra ez a fajta hozzáállás nagyon demoralizálóan hatott.
Férjem, aki tanulni és gyógyítani szeretett volna, egyre morcosabbá és elégedetlenebbé vált, aminek sajnos lépten – nyomon hangot is adott.
Nem tartott sokáig és bírálatai elértek a legfelsőbb vezetéshez is, aminek következtében a kétévenkénti meghosszabbítás helyett egy felmondó levél érkezett.
Munkája megszűnésével arányosan csökkent az én elfoglaltságom is.
Nem volt értelme itt maradni.
A nedves klíma reumás panaszokat okozott mindkettőnknél. Sosem értettem, hogy miért lenne ez jó a szívbetegek számára, amikor még egy egészséges ember teljesítőképességét is kedvezőtlenül befolyásolja.
Az elhatározást tett követte és egy szép napon elindultunk bútorainkkal együtt Ingolstadt felé.
Kapcsolódó cikkek:
Ádám Lívia: Asyl – A politikai menedékjog
Ádám Lívia: Az első új autó
Ádám Lívia: A szabadság levegőjének sós volt az íze
Ádám Lívia: A vasfüggöny mögött
Ádám Lívia: Keresd az utat! – részlet
