A tavaszi szünet miatt egy pár napot együtt lehettem kis unokáimmal. Mielőtt jönnek, mindig eltervezem, hogy milyen érdekes dolgokat fogunk együtt csinálni, persze néha leszavaznak, és a terveim megsemmisülnek a computer játékokkal vívott küzdelem harcmezején.
Nem így történt ezen a pénteken, volt „csináld magad” ebédfőzés, kerti munka és egy kis úszás is.
Miközben ők lubickoltak, én egy árnyas asztal mellett foglaltam helyet, ahonnan jól láthattam őket és így nyugodtan átadhattam magam az élvezeteknek.
Utolsó magyarországi látogatásom alkalmával nővéremtől kaptam egy kis borítékot: „Vegyél magadnak könyvet, én nem igazán tudom, hogy mi az, amit még nem olvastál.”
Ez úton is szeretném hálásan megköszönni neki, mert nagyon jó és érdekes könyveket sikerült kiválasztanom.
A medencében a gyerekek egyedül voltak és most a székek és a napozóágyak nagy része is üresen állt, így nem kellett éberen figyelnem kit zavarhatnak élénk játékukkal.
Kényelembe helyeztem magam és kinyitottam a könyvem. Már az első sorok rendkívül érdekesnek tűntek és ez csak fokozódott. Ahogy elmerültem a betűk tengerében egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy hangokat hallok. Két férfi foglalt helyett az asztalom mellett és egy érdekfeszítő beszélgetésbe kezdtek.
Egy darabig csak szótlanul ültem és hallgattam, de a téma engem is érdekelt, így egy idő után nem bírtam megállni, hogy ne csatlakozzam hozzájuk. Beszélgetésük régen bennem szunnyadó kérdéseket ébresztettek fel, és a mondanivalóm is kikívánkozott belőlem.
Miről, másról is beszélgethettek volna, ami ennyire rabul ejtette figyelmemet, mint a létezésünk alapvető kérdéseiről.
Ők nem vitatkoztak, csak nagy egyetértésben cserélték ki gondolataikat. Sem kételkedni az igazukban, sem kötekedni nem akartam, de úgy tűnt, hogy ők mindenre találtak egy olyan elfogadható választ, amivel sajnos nem tudták eloszlatni a bennem rejlő kételyeket.
Mindjárt az első témánál fennakadtam.
Mit is jelent az „éberség”?
Igen- ez számomra is nyilvánvaló, hogy nyitott szemekkel és fülekkel kell járkálnunk a világban, hogy észrevegyük az egybeeséseket, az univerzum által küldött üzeneteket és segítséget. Azt hogy mindennek és mindenkinek jelentősége van a számunkra, amit a sors az utunkba küld. De itt jött a bökkenő: Egyszerűen csak ébernek kell lennünk, de nem kell ezen gondolkodni, még kevésbe megérteni vagy netán tudatosan használni…..nem, csak mi legyünk az éberség maga. (….állították beszélgető partnereim)
Nehéz valamit elfogadni, aminek az értelmét, célszerűségét nem ismerjük fel, hiszen az egész univerzum célszerűen működik. Minden van, valamiért. Vagy talán tévedek?
Még akkor is, ha sokszor a megértése ezeknek a dolgoknak, csak sok idő elteltével válik lehetségessé, mégis a remény ennek beteljesülésére, ad értelmet az egésznek.
Hogyan is lehetnénk egy olyan világban csak szemlélők, amely a cselekvésről szól?
Mi az, amivel az alkotás örömét pótolni lehetne?
Mi az, ami egy tétlen szemlélődésre ítélt, kreatív elmét boldoggá tenne?
Voltak és lesznek is időszakok (remélhetőleg egyre kevesebb), amikor a napi teendőim elterelik a figyelmemet és nem vagyok elég éber.
Ha ez olyan egyszerű lenne……de nem az.
Miért van az, hogy minden igazán nagy spirituális személyiség vagy öreg, vagy fiatalon meghalt?
Azért, mert az emberi társadalom megszűnne létezni, ha mindenki csak éberen ücsörögne.
Ahhoz, hogy valaki csak a spirituális fejlődésével törődhessen, ahhoz vagy remeteként visszavonultan kéne élnie, vagy sikeresen, jómódú embernek lennie. Ja, lehet még nyugdíjas is, ha maradt még a tarsolyában elegendő értelem.
A jómódú-ság eléréséig azonban, átlagos emberi életet kénytelen élni, s ha ez nem öli meg, nem teszi tönkre, akkor számítva Isten mindent megbocsátó természetére, megtisztulva, feledve a múltat, megvalósíthatja az éberséget és spirituális Önmagát.
Aztán itt van a birtoklás problémája.
Ha nem törekszünk karriert csinálni és elegendő pénzt keresni, akkor miből lesz otthonunk és miből neveljük fel gyermekeinket, miből fizetjük ki a számláinkat?
Könnyű valakinek azt prédikálni, hogy ne birtokolj, akinek már mindene megvan.
Egyáltalán mi a szükséglet, és mit nevezünk birtoklásnak?
Beszélgetőpartnereim, ezeket a szavakat nem definiálták a számomra.
Természetesen az ego jelentősége, de leginkább káros hatása is porondra került.
Az univerzum tudatos részévé válni, megismerni az igazi spirituális énünket nagyon nehéz, mert az egész életünk, az életben maradásunk, sőt egyfajta védelmünk is az egónk feladata.
Még azt a kijelentést is megmerném kockáztatni, hogy egó-nk elvesztése, vagy tudatos feladása katasztrofális következményekkel járna. Persze nem a túlzott önbecsülésről, önimádatról beszélek.(nem az egoizmusról)
A személyiségről, a karakterről, a családban és a társadalomban betöltött helyünkről beszélek, amelyek szerves részei az Én tudatunknak. Még akkor is, ha ez az Én-tudat csak ezzel a testtel köt össze és a halállal talán elvész, akkor is fontos és jelentőségteljes a mi kis életünk számára.
Még beszélgető társaim is elismerték, az ember rendkívüliségét es egyediségét, mi ez, ha nem az ego?
A tudatosság, ami ráébreszt bennünket, hogy Isten a saját képére alkotott meg, igazán örömmel tölt el, de szeretném tudni, hogy a bölcsességét, a tévedhetetlenségét miért nem adta nekünk? Vagy itt jön a képbe az úgynevezett szabad akarat, a független döntés lehetősége? Tényleg van ilyen, vagy csak illúzió? Mi van a karmával és van e sorsszerűség?
Hogyan működhet a horoszkóp, ha az útválasztásunk tényleg szabad?(nem a Nők lapjában olvashatóra gondolok)
Ha abból indulunk ki, hogy Isten nem más, mint a szeretet, a bölcsesség, akkor mi miért vagyunk mások? Miért van bennünk önzés, gonoszság és a többi rossz?
Nem istenkáromlás (nagyképűség, egoizmus….nevezd, aminek akarod) szerencsétlen kis emberi lényünket a Mindenható- hoz hasonlítani?
Ezek a kérdések még válaszra várnak.
Az saját és az emberiség tudati változása, átalakulása lenne az út, ami a társadalmi problémák megoldását szolgálná.
Ami kicsiben, az nagyban is igaz. Ha egy ember spirituális felemelkedéséhez, az átalakulásához, fejlődéséhez kihívásokra, feladatokra (tragédiákra, betegségre stb.) van szükség, akkor a társadalmi változásokat is krízis szituációk előzik meg. Minél nehezebb fejű egy tanuló, annál több baj éri. Ez lenne, mondjuk a leegyszerűsített magyarázata a bennünket ért csapásoknak.
Egy biztos és ezt a saját tapasztalatom is igazolja, hogy az ember csak akkor hajlandó a változtatásra, ha valami ösztönzi arra. Sok embert a bizonytalanság, a félelem az ismeretlentől tart vissza, hogy továbblépjen, pedig az élet nem más mint egy örökké folyó változás. Aki megáll, az nem is él.
Mikorra idáig eljutottunk a beszélgetésben, el kezdett csepegni az eső…..indulnunk kellett haza.
Sajnálkozva csuktam össze a könyvem és tettem a táskámban.
Mire körbenéztem már a medencénél sem volt senki. Beszélgetőpartnereim is eltűntek, pedig még oly sok kérdésem lett volna.
Jaj, de illetlen vagyok, még csak be sem mutattam őket, de te is megismerheted, évszázadunk két híres gondolkodóját, kedves olvasó csak ki kell nyitnod a szemed és a szíved…no meg ezt a könyvet.
