Az elmúlt hetek eseményei ismételten utamba sodorták ezt a témát, mi sem mutatja jobban ismereteink hiányosságát ezen a téren és azt, hogy erről egyre többet és egyre gyakrabban kell beszélnünk.
Írásaimhoz mindig saját vagy elmesélt tapasztalatok szolgálnak alapul.
A férfinép ezen a téren nem annyira közlékeny, tisztelet a kivételnek. Talán még mindig a neveltetés, de lehetséges, hogy egy genetikailag kódolt blokádról van szó, minden esetre egy férfi nehezebben nyílik meg és beszél az érzelmeiről, mint egy nő.
Ennek ellenére ez a cikk nem csak a nőknek szól, nem árt néha tudni a másik nem képviselőinek, hogy szívük választottja hogyan is gondolkodik.
Nem akarok elfogult lenni egyik nemmel szemben sem, de én már csak a dolgokat, mint egy nő látom, hiszen egy NŐ vagyok.
Életünk első nagy szerelmét mindig a külleme alapján választjuk.
Milyen szép a szeme, milyen széles, kigyúrt a válla, vagy éppen milyen szexisen görbe lábakon közeledik felénk.
Természetesen imádjuk a humorát és minden alkalmat megragadva óriásit mulatunk rajta.
Ha nem beszédes – dicsérjük megfontoltságát, ha fecseg, ájuldozunk közvetlen stílusáról, de végül is és nem utolsó sorban őszintén és minden elfogultság nélkül mindig hozzáfűzzük, hogy milyen szép szeme van, a széles vállairól nem is beszélve.
Ezek után nem is kérdéses, hogy ezzel a férfivel akarjuk leélni hátralévő életünket.
Honnan is tudnánk mi a fontos egy kapcsolatban, mikor erről nem beszél velünk senki.
A könyvek és filmek népbutító halmazai sem jó irányban informálnak.
Azok a művek, amik ténylegesen használható adatokat és valós statisztikákat közölnek, elvesznek a szórakozást ígérő színes választékban.
A szüleinktől általában nagy segítségre nem számíthatunk, mert vagy ők sem rendelkeznek ezzel az ismerettel, vagy nincs idejük ilyenfajta időrabló társalgásra.
Ha házasságuk még nem bomlott fel, mire bennünket ez a téma foglalkoztat, akkor sem biztos, hogy példájuk követése kiállná, a felgyorsul világ megváltozott igényeinek próbáját.
Igen, ez a téma az én vesszőparipám, s nem véletlenül, hiszen életünk további alakulásában döntő szerepet játszik.
A „kinőttem, hát eldobom” mert „vehetek egy újat” lett a mottó.
Nem is lenne baj ezzel, hiszen nem csak környezetünk változik, hanem mi is, de ez a változás illetve ennek a gyorsasága mindenkinél más.
Már a kiindulási pont sem azonos, hiszen a reinkarnációs tanítások szerint, aminek létét egyre inkább bizonyítható adatok támasztják alá, személyiségünket nem, de megszerzett tapasztalatainkat, tudásunkat magunkkal vihetjük következő életünkbe is.
Minél inkább közeledünk a „megvilágosodás” kapujához, annál tudatosabban használjuk a rendelkezésünkre álló anyagot.
A „megvilágosodás” sem a megismerés csúcsa, inkább egy kiinduló pont, amitől kezdve életünkben kevesebb hely jut a céltalan és tudatlan cselekvésre és egyre inkább a világegyetem felépítésének rendszere és törvényszerűségének megismerése kerül előtérbe.
Erre a pontra elérni egy hosszú és fáradságos folyamat és a legnehezebb része emberként levetkőzni emberi mivoltunkat.
Nem véletlen, hogy életünk az anyaghoz kötött, hiszen kezdetben a megismerés is anyagi szinten folyik. Ahhoz, hogy cselekedni tudjunk, elsősorban szellemünk (agyunk) parancsára várunk, mert képzeletünk még nem tudja elfogadni, hogy a gondolat ereje is teremtő folyamattá válhat.
Eddig és tovább jutni sok-sok élet tudásának eredménye, de addig is meg kell birkóznunk emberi mivoltunkkal.
Nem csoda, ha valaki, akinek gondolatai szinte kizárólag a partnerkapcsolat, a családalapítás és ennek anyagi előfeltételein jár, nem túlzottan nagy léptekkel halad a spirituális fejlődése útján.
Ezt még inkább megnehezíti, ha nem megfelelő társsal élünk együtt.
Ha a „rózsaszín” felhők távoztával meg kell barátkoznunk azzal a ténnyel, hogy a kezdeti „angyal” egy „ördöggé” változott.
Igaz, (mint már oly sokszor mondtam) a hibákból tanulunk a leggyakrabban, de létezik a tapasztalatok másúton való megszerzése is. Nem kell kútba ugrani, hogy rájöjjünk arra, hogy az nem jó érzés.
Nem kell minden hibát elkövetnünk ahhoz, hogy megtanuljuk, mi helyes és mi helytelen.
A könyvek világa, embertársaink ilyen irányú tapasztalatairól árulkodik. A beszélgetés, az eszmecsere is ezt a célt szolgálja, még akkor is, ha csak a vasárnapi ebéd receptjét cseréljük ki.
A tanulás folyamata mindent átfogó, aprólékos és fáradalmas, de az általa nyert kreatív gondolatok kárpótolnak bennünket kellőképp.
Nem tudok mást javasolni, mint azt, hogy tanulmányozzuk környezetünk párválasztási rituáljait.
Talán ebben is segítségünkre siet a „tanuljunk mások hibáiból” elmélet.
A rossz kapcsolat nem csak megmérgezni gondolatainkat, de megsebez, néha egy egész életre lelkileg megnyomorít.
Ne vegyük félvállról ezt és próbáljunk felkészülni rá.
Hormonjaink nem mindig sietnek segítségünkre ebben és nehéz megérzéseinkre hallgatni, ha úgy gondoljuk, hogy a szív mást parancsol.
Ha már nincs házasság előtti tanácsadás az iskolában és a párválasztás nehézségeivel egyedül kell megbirkóznunk, akkor legalább ne kövessünk el végzetes hibát és várjunk gyermekeink világrahozatalával.
Gondoljunk csak bele hányszor hallottuk már, ha egy gyermek valamilyen hibát követ el: „Ezt nem tőlem tanultad, ezt (apádtól) anyádtól örökölted.”
Ha tisztában lennénk társunk igazi énjével, befolyással lehetnénk gyermekeink tulajdonságaira. Ezek egy részét minden bizonnyal társunktól örökli majd.
Ez közel sem jelenti azt, hogy mi hibátlanok lennénk, de azokkal a hiányosságokkal szemben, amikkel mi is rendelkezünk, nagyobb toleranciával viseltetünk.
Egy nemdohányzót jobban zavar a füst, mint azt, aki maga is füstöt fújja.
Az emberek régen nem azért maradtak együtt egy életen át, mert olyan boldogok voltak, hanem mert nem mindig volt lehetőségük a változtatásra.
Nem tudom eldönteni, hogy mi a rosszabb egy utód számára, elvált szülők gyermekének lenni, vagy egy családban felnőni, ahol a levegő izzik a feszültségtől, vagy éppen senki sem törődik a másikkal.
Ezt kellene megelőznünk, mert a hibás választásunk nem csak a saját utunkat nehezíti meg, de utódainkat is visszaveti lelki fejlődésük folyamatában.
A testi vonzalom segít elnézőbbe válni, s ebből erényt is kovácsolhatunk.
Ne a „szerelem vak” mondást kövessük, mert egy kapcsolat fejlődéséhez mindennapos építő kritikánk is hozzájárul, de ezt ne indulataink vezéreljék, hanem a kölcsönös segítő szándék és a mindennap megújuló szeretet.
A legjobb tanács, amit erre az útra mindenki tarisznyájába tennék:
Ismerd meg magad, hogy tudd, kit is kell keresned!
Önismeretünkben a külvilág visszajelzése legyen segítségünkre, de soha ne a mások elvárásainak görcsös megfelelési kényszere vezessen bennünket. Ebben az útvesztőben könnyen elveszíthetjük személyiségünket és az még rosszabb lenne, mint az önismeret hiánya.
A sors, a gondviselés is a segítségünkre siet és ennek tükrében, kombinálva a külvilág visszhangjával, felismerhetjük igazi énünket.
Mindenkiben szunnyad az intuíció képessége vagyis, a belsőhang mozgató rugója. Ez a gondviselés ajándéka, amit ha jól használsz, igencsak hasznodra lehet.
Az intuíció szinte tévedhetetlen, amíg az okoskodással legtöbbször nem megyünk semmire.
Ezen képességünk fejlesztésére, csak tudatosan kell szemlélni önmagunkat és érzéseinket.
Ne keverjük össze az intuíció-t az emocíó-val, vagyis az megérzéseket az érzelmekkel.
Amíg az egyik a valóságot tárja fel előttünk, addig a másik egy tévútra vezet. Ezért „vak” a szerelem.
Minél jobban hasonlítunk egymásra, s ez nem csak a külsőnkre vonatkozik, sőt fontosabb a belső hasonlatosság.
Az elvárások, a céljaink, erényein, sőt hibáink azonossága megkönnyíti az együtt élést és lehetővé tesz egy hosszú távú kapcsolatot.
Ne feledkezzünk el itt a két nem különböző biológiai szerepéről sem, mi szerint egy nő a passzív elfogadó, a férfi az aktív adó.
Világunk kusza, irracionális képeket sugalló légkörében, sokszor felcserélődnek ezek a szerepek, s a céget igazgató hölgy viszonyt kezd az alatta dolgozó beosztottal. Amíg ez tényleg csak az ágyjelenetre korlátozódik, még működni is fog, de ne áltassuk magunkat azzal a csalfa reménnyel, hogy ebből több is lehet. A természet törvényeit megsérthetjük, manipulálhatjuk, de ez mindig megbosszulja magát és ennek semmi köze az emancipációhoz.
A nők sokszor gondolják azt, hogy nemük felszabadítása a harmadik műszak alól vagy a „férfias” szabadságjogok birtoklása egy párkapcsolaton belül létkérdés és ez hiányzik a boldogságukból, pedig leginkább ezzel tesszük magányossá és boldogtalanná önmagukat. Ha létezik az „ördög” akkor ez az ő találmánya volt. Ezzel és hasonló gondolatok elültetésével biztosította a két nem között folyó ádáz harc véget nem érő folyamatát.
Mint ahogy nem fordíthatjuk meg a föld forgását sem, ugyanúgy nem lenne szabad a nemek biológiai szerepfelvállalásába sem beleavatkoznunk.
Mindkét szerepkör tartogat örömöket és nehézségeket egyaránt, így nincs miért a másikat irigyelnünk.
Ebben az esetben is jó az elfogadás és megbékélés filozófiáját követnünk.
Majd negyven évvel ezelőtt a barátnőm ágált fáradságos és kimerítő háziasszonyi teendői miatt, neki is ezt a tanácsot adtam: „Ha nem tudsz sorsoddal megbékélni, akkor is azt kell tenned, mert nőnek születtél, de akkor ezt zsörtölődve teszed, és örökösen boldogtalan leszel.”
Azt hiszem megértette miről is van szó.
Fogadjátok el sorsotokat, óriási lehetőségek várnak rátok, még ha ezek a nemtől függően merőben mások is.
Ha az ember együtt, kézen fogva lépeget a természettel a tapasztalatszerzés ösvényén, olyan lehetőségek nyílnak meg számára, ami egy másik ember elől örökre rejtve marad.
Őrizzük meg gyermeki tisztaságunkat, őszinteségünket, ne csapjunk be másokat, de legfőbbképpen önmagunkat ne.
Az önámítás folyamatát nehéz megállítani és nem is biztos, hogy később képesek leszünk még igazi énünkkel szembe nézni.
Egy egész életet elpazarolni egyetlen felismeréshez, amit fájdalom nélkül is megszerezhetnénk, szomorú és ostoba cselekedet.
Tanuljunk hát, ha lehet mások tapasztalataiból és kérjünk útmutatást azoktól, akiket az önzetlen segítési vágy vezet.
Kapcsolódó cikkek:
Eclipse (avagy kritika a kritikusokról)
Ádám Lívia: Lehetőségeink és feladataink
Ádám Lívia: A gyökértelen fa
Ádám Lívia: A látomás
Ádám lívia: Egy röpke eszmefuttatás a „döntés”-ről
Az állampolgárság
Ádám lívia: Ingolstadt
Ádám Lívia: Bad Steben
Ádám Lívia: Asyl – A politikai menedékjog
Ádám Lívia: Az első új autó
Ádám Lívia: A szabadság levegőjének sós volt az íze
Ádám Lívia: A vasfüggöny mögött
Ádám Lívia: Keresd az utat! – részlet
