ÁdámLívia: A nagycsalád, Facebook

Évekkel ezelőtt, amikor még Münchenben dolgoztam, valamelyik ismerősöm meghívót küldött az IWIW használatához. Ekkor kerültem először egy közkedvelt társasági oldallal kapcsolatban.

Nem értettem mi olyan vonzó ehhez a közösséghez tartozni.

Talán a bennünk lappangó exibicionista hajlam szabadon való kiélése, egy akkor még exkluzívnak tűnő, de mégis nyilvános internetes oldalon, vagy csak egy leegyszerűsített, egyidejű kapcsolattartás ismerősökkel és barátokkal, de lehet, hogy mindkettő.

Ahogy telt múlt az idő, egyre többen és többen tartoztak e nagycsalád körébe és az információ csere újabb es egyszerűbb kezelési formákat öltött.

Persze nem tartott sokáig és megjelentek az első visszaélésekre figyelmeztető felhívások is.

Jól emlékszem, ez idő tájt bukkant fel a facebook az én életemben.

Rendkívül nyitott ember lévén, azonnal regisztráltam magam és ismerősök után kutattam.

Akkor még sokan utasították vissza az általam kiküldött meghívókat, olyanok is, akik ma lelkes használói.

Ma már nem kell senkit sem invitálni, hiszen alig akad olyan computer tulajdonos, aki ne látogatná, még ha névtelenül is ezt a portált.

Kezdetben sikk volt jelen lenni, minél több barátot, ismerőst gyűjteni, ma a társadalom „elitje” elutasítja ezt a nyitott népszerűséget.

Én sosem voltam túlzottan aktív használó, leginkább fényképeim egyszerű feltöltése és közlése vonzott, viszont szívesen böngészek, és olvasgatok akár naponta többször is, ha időm engedi.

Szinte minden barátom elérhető, így a levelezésem, ami néha csak egy mondatos üzenetből áll, is itt bonyolódik.

Praktikusnak tartom a születésnapokra való figyelmeztetést is, ami itt egészen jól működik, ellentétben a naplók és internetes naptárakkal szemben.

Amióta e családhoz tartozom, az IWIW-hez bizony hűtlen lettem, azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.

A Facebook is állandóan változik, kezelése egyszerűbb, gyorsabb lett, mint kezdetben volt.

Nekem továbbra is tetszik, még ha néha fel is háborít egyesek rasszista, vagy közönséges megnyilvánulása.

Nem különben, amikor valaki ezekhez a tetszését adja, vagy akár a véleményüket meg is osztja.

Nem kedveltem sosem a névtelen bejelentőket, de szótlanul sem szeretnék elmenni ezek mellett az uszító, negatív hangulatot szító irományok mellett.

Talán nem kellene a facebook széleskörű látogatottságát ilyen alantas, undorító dolgok közlésére felhasználni.

Ma, amikor a világban mindenhol az embereknek komoly gondokkal kell szembenézniük, jobb lenne az összefogás, a segítségnyújtás és szeretet hangját hallatni, mint a gyűlöletnek és haragnak a szívünkben helyet adni.

Nem hiszem, hogy a rasszista megnyilvánulások bármilyen gondot is megoldanának, arról nem is beszélve, hogy igen csak primitív gondolkodásra vall, ha valaki itt véli minden baj gyökerét megtalálni.

Ennek még a szólásszabadsághoz sincsen sok köze, mert az, az ember szabad gondolat közlését támogatja, s nem a mások által manipulációval elültetett véleményt.

Ahol ennyi ember van jelen, mint itt, mindig lesz egy néhány, aki beteg gondolatainak közlésére fogja a nyilvánosságot felhasználni.

Megtiltani ugyan nem tudom, de kizárni az ismerőseim köréből igen.

Ha a facebook exkluzivitását nem is tudom ezzel helyreállítani, de az én oldalamat a szennytől megtisztítani, igen.

Számomra sosem volt lényeges, hogy hányan nézik a képeimet, vagy hányan olvassák azt, amit írok, annál inkább, hogy kik.

Amikor valamit megosztok, vagy a tetszésemet nyilvánítom, akkor azzal felvállalom és, mint saját véleményt elismerem.

Nem élek ezzel a lehetőséggel nagyon gyakran, mert saját mondani valóm is van, de ha megteszem, akkor azt tényleg úgy is gondolom.

Az élet minden területén leselkedik ránk a veszély, még a járdáról sem kell lelépnünk és elüthet egy autó, de azért az utcára mégis kimegyünk.

Úgy gondolom, az óvatosság sosem árt, de a túlzott félelem, megfoszt bennünket egy színesebb, érdekesebb élettől.

Nem is olyan régen történt meg velem, hogy valaki a nevemben pornográf képeket küldözgetett férfi ismerőseimnek, akik persze érdekesnek találták e szokatlan, tőlem távolálló viselkedést és rákérdeztek, így sikerült ezt elég hamar leállítanom.

Nem állítanám, hogy örültem, vagy nem mérgelődtem ezen, hiszen eléggé kellemetlen volt és egy kis munkát is adott, de ezért még nem száműzöm computeremet a sarokba.

Az elgondolkoztató csak az volt, hogy ki lehet az aki, ebben örömét leli? Aki fáradságot, időt nem kímélve borsot akart törni az orrom alá.

Szívesen törölném öt is az éltemből, de elég gyáva ahhoz, hogy ezt így névtelenül, az internet homályába burkozva tegye.

Remélem, nem kell majd túl gyakran ilyen dolgokra fecsérelnem az időmet, de egy biztos, hogy ez nem tántorít el attól, hogy a „facebook nagycsalád” tagja legyek.

Ott is, és az élet más területén is harcolni fogok a magam módján az emberi butaság, előítélet es gonoszság ellen.

Egy téma, ami mindenkit érdekel (Első rész)

Egy téma, ami mindenkit érdekel (Második rész)

Ádám Lívia: Egy téma, ami mindenkit érdekel (Harmadik rész)