Somi Panni az ELTE-n végzett indológia-angol szakon. Ösztöndíjjal még az egyetem alatt bekerült egy indiai művészeti főiskolára, ahol klasszikus dél-indiai táncot, bharatanátjamot tanult. 1991 óta oktat klasszikus indiai táncot és indiai színjátszást Budapesten és lép fel önálló táncelőadásokkal Magyarországon és külföldön egyaránt. 1997-ben megalapította a mára már több, mint 300 előadást megélt Sivasakti Kalánanda Táncszínházat. A nemzetközileg is elismert társulat a klasszikus bharatanátjam előadások mellett kortárs darabokat is bemutat.
– Olvastam, hogy alapvetően reál érdeklődésű diák volt és tulajdonképpen dacból döntött a bölcsészkar, az indológia szak mellett mellett. Mikor kezdte el valóban érdekelni India?
– Ez nem ilyen egyszerű… Reál érdeklődésű családból származom, édesanyám matematika-fizika szakos középiskolai tanár, apám anyagismeretet tanított. Az otthoni könyvespolcon azonban rengeteg néprajzi témájú könyvet találtam, valamint útleírásokat, érdekességeket, távoli népek leírásait stb. A hetvenes évek zárt országhatárai egy, a világ iránt érdeklődő gyerek számára csak a könyvek nyújtotta utazási lehetőséget kínálták. Velem is így történt. Gondolatban, a betűk segítségével beutaztam a világot, távoli, szabad népeket ismertem meg, rajtuk keresztül egy kicsit én is szabadabbá váltam. Amikor a reál tárgyak, vagy az úgynevezett „értelmes” és „praktikus” tudományok helyett az indológiát, a néprajzot, a nyelveket választottam, akkor inkább bátor voltam, mint lázadó. Nem láttam, mi lesz ebből, de bele mertem vágni és a szüleim nem ellenezték egy percig sem.
– 1989 és 1991 között a madras-i táncművészeti főiskolán tanult. Milyen volt egy indiai főiskolán tanulni?
– Indológus hallgatóként ösztöndíjjal jutottam ki Indiába. A Kalakshetra nevű művészeti főiskola India egyik legkeményebb művészképző intézménye. Én vállaltam, hogy itt tanulok, a helyi szabályokat követem és megfelelek az elvárásoknak. Az első perctől kezdve igyekeztem úgy élni és gondolkodni, mint a helyiek, hiszen így a legkönnyebb beilleszkedni, valamint így tanulok a legtöbbet, kihasználva azt az értékes időt, amit végre Indiában tölthetek. Minden nap igyekeztem avval a tudattal lefeküdni, hogy ma is csináltam valami értelmeset. Nem tudtam, hogy valaha kijutok-e még egyszer Indiába, ezért mindent pontosan lejegyeztem, dokumentáltam, megtanultam. A helyi szabályokat elfogadtam, bár sokat butának és fölöslegesnek tartottam, de sajnos a játékszabályokat nem én írtam – én egy külföldi voltam, aki tanulni jött, tehát nekem kellett alkalmazkodni. Nem okozott gondot.
– Könnyű volt beilleszkednie? Mennyiben voltak mások a mindennapok, az emberek?
– Könnyen beilleszkedtem, amit talán néprajzos előtanulmányaimnak is köszönhettem. Nem lógtam ki a környezetemből, úgy éltem, mint a helyiek. A beilleszkedés olyan apróságokon múlik, hogy az ember mennyiért veszi a zöldséget a piacon… nem szabad tudatlanságból felverni az árakat, mert akkor a helyi háziasszonyok nem szeretnek… úgy kell öltözködni, mint ők, azt kell enni, amit ők, azon kell nevetni, amin ők nevetnek és nem kell túl sok butaségot kérdezni, szép lassan úgy is minden kiderül…
– A főiskola befejezése után is rendszeresen visszajárt. Mit jelent Önnek India? Mit adtak Önnek ezek a hosszabb rövidebb utak, a főiskolás évek ?
– Indiába egy időben évente kijártam, ekkor már a családommal. Olyan érzés volt, mint hazaérkezni, hiszen a második otthonommá vált. Ez nem jelenti egy pillanatig sem azt, hogy ott minden tökéletes, sőt nagyon sok bosszantó dolog van, de azt az ember már ismeri és ugyanolyan része annak a világnak, mint a sok szeretett dolog: a fesztiválok, a piac nyüzsgése, a finom ételek, szeretett gyümölcsök és egyéb ízek, a kávé, ahogy én szeretem és persze az ismerős bosszankodások a taxison, a pincéren, az eladók butaságain, a koldus próbálkozásain stb. Én élni szeretek Indiában, ahogy a helyiek, turistaként nem viselkedtem soha. A fehér ember által elképzelt India (Ásram, meditáció, jóga, füstölő) számomra idegen és egyáltalán nem vonzó. Sokszor voltam Indiában, sokfelé utaztam, de a Tádzs Mahalt nem látogattam meg – nem éreztem fontosnak, hogy az én Indiám része legyen.
– Egy Indiába utazónak mit mutatna meg mindenképpen az országból?
– Ez nagyon egyéni. India nagyon összetett és mindenki megtalálhatja a saját Indiáját. Én nem határolnék be senkit avval, hogy tanácsokat adok. Aki az igazi Indiát keresi, az menjen oda és találja meg magának.
– Tervez a közeljövőben újabb indiai utat?
– Nem, most sajnos úgy alakult az életem, hogy nem tervezek, de nem baj, eljön még az ideje, hogy újra megyek – természetesen majd a gyerekeimmel együtt.
– Mi jelent a táncszínház neve (Sivasakti Kalánanda)?
– Siva és Sakti (a férfias és női energiát jelenti, együtt a világ teljességét, összhangját, harmóniáját szimbolizálja) Kalá = művészet Ánanda=öröm
– Kiket várnak elsősorban tanfolyamaikra?
– Bárki jöhet a tanfolyamokra, akit a komoly erőfeszítés és az izomláz nem rettent el. A klasszikus indiai táncok komoly munkával tanulhatók csak meg, egyáltalán nem lehet könnyen sikereket elérni. Még az se követelmény, hogy rajongjon valaki India kultúrája iránt, hiszen tanítványaim nagy része kifejezetten a mozgás miatt jön. Persze sokan jönnek azért is, mert Indiát szeretik. Vegyes tehát a társaság, de mint Indiában itt is szépen megfér egymás mellett mindenki.
– 1991 óta tanít Magyarországon. Mekkora volt az érdeklődés akkoriban az indiai tánc iránt? Kik keresték fel Önt először, hogy tanuljanak?
– Majdnem 20 éve tanítok és akkor természetesen mások jöttek tanulni, mint most. Én voltam az első, akitől ezt a műfajt itthon lehetett tanulni, úgyhogy mindenki megtalált, aki a keleti kultúrák iránt érdeklődött. Azóta változott a kép, már kifejezetten olyanok jönnek, akik tudják mire vállalkoznak és nem várják, hogy mesebeli keleti királylány legyen belőlük egy pár hét alatt. Kinyílt a világ, lehet tájékozódni a különféle műfajokról, ez az én dolgomat is megkönnyítette és átalakította. Már nem az ismeretterjesztéssel kell foglalkoznom, hanem koncentrálhatok a tánc szakmai részleteire is.
– Jelenleg milyen darab(ok)ban láthatja Önt a közönség? Min dolgozik mostanában?
– Több darabunk is műsoron van. A Sakti című a Nemzeti Táncszínházban látható (legközelebb: ápr. 1. és május 18.), a Szanszára című darab május 29-én lesz legközelebb az Eötvös10-ben, nyáron pedig TálaMantra címmel lesz darabunk a Nemzeti Táncszínház nyári szabadtéri fesztiválján a várban, a Karmelita Udvarban.
Somi Panni a Záróra vendégeként (M2)
