Tél derekán, amikor még hidegek és rövidek a nappalok, szívesen húzódunk be a meleg szobába egy jó könyvvel. A tavalyi év végén megjelent kalandregény, Az aranypárducok ébredése minden korosztálynak kellemes szórakozást nyújt: a szereplők fiktív kalandjaik közepette létező helyszíneken, valós rejtélyekkel is találkoznak, és olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek mindnyájunkat foglalkoztatnak.
A 2014-ben játszódó történet dióhéjban: Amritát, a szépséges boszorkányt fontos küldetéssel bízzák meg. Fel kell kutatnia egy harminc évvel korábban szétválasztott és eltűnt magyar ikerpárt, mert rájuk vár a feladat, hogy egy titokzatos, ősi ereklye segítségével megtörjék a Sötétség hatalmát. Ehhez azonban meg kell küzdeniük a mindenre elszánt démonokkal, és meg kell fejteniük a szellemvilág rejtélyes üzenetét. Vállalkozásuk talán kudarcba is fulladna, ha nem lenne segítségükre egy hatalmas tudású pilisi táltos. Amritának azonban az ellenséges lényeken túl meg kell küzdenie Morganhez, a vonzó, tízezer éves vámpírhoz fűződő ellentmondásos szerelmével is. A kis csapat az idővel versenyt futva számtalan kérdésre keresi a választ: Miért fontos, hogy honnan származnak és mikor születtek az ikrek? Milyen összefüggés van a Pilis hegység és az Orion csillagkép között? Mi lett a Csendes-óceánban sok ezer évvel ezelőtt elsüllyedt birodalmak, Mú és Ataisz népeinek sorsa? Hol található és milyen magyar vonatkozású titkot rejt a Zengő Sivatag? És persze kik a „tiltottvérűek”? Miközben a szereplők a nyomokat követve és számtalan kalandba keveredve beutazzák a fél világot, az olvasó is megkapja a válaszokat. A nemzetközi és magyar vonatkozásokban egyaránt bővelkedő, sodró lendületű regényben ötvöződik a fantázia és a valóság, az emberi világ és a természetfeletti, a kaland és a szerelem, a múlt és a jövő.
A könyv megrendelhető és az egyik fejezet elolvasható ide kattintva.
PuPilla könyves blogján megjelent kritika elolvasható ide kattintva.
Cím: Az aranypárducok ébredése
Szerző: Susanna Lehner
Kiadó: Ad Librum